1. a bálteremben kért fel engem;
Azt hittem, rögtön elájulok.
Megáll az ész, egy híres színész,
És akit felkért, az én vagyok.

2. irigykedett a vendégsereg,
Senki sem volt nálam boldogabb.
Táncolt velem az én istenem,
Szőttem a szebbnél szebb álmokat.

3. de közben olyan izgatott voltam,
És csak én őriztem nagy titkomat,

R1. hogy mindjárt hányok, lehet, hogy hányok.
Ha ideges a gyomrom, hánynom kell.
Nagy esélyt látok, arra, hogy hányok.
Nagy esélyt látok, arra, hogy hányok.
Ha marad ez a gyötrő hányinger.

4. egy asztalhoz vitt, és ettünk kiwit,
És kagylót, meg tésztát, meg epreket.
Reméltem én, hogy van még remény,
És egyszer a színész majd megszeret.

5. de aztán csendben falfehér lettem,
És tudtam már, hogy minden elveszett.

R2. tudniillik hánytam, ordítva hánytam,
Beleremegett a bálterem.
Szántam és bántam, de mégis hánytam,
Kijön a belem, úgy éreztem.

6. s a színész így szólt: hölgyem, ez szép volt,
Nekem ez a látvány oly csodás.
Ha ilyet látok, a mennyben járok,
Nekem ez a legszebb vallomás.

7. kérem még hányjon, kisasszony, hányjon!
Maga az a lány, ki kell nekem.
Régóta várom, hogy egy nő hányjon.
Ha maga is akarja, elveszem.